ZWORLD Podcast

ZWORLD PODCAST

A ZWorld Podcast azért született, hogy teret adjon azoknak a társadalmi, kulturális és mindennapi témáknak, amelyekről ritkán beszélünk elég őszintén.
Hiszek abban, hogy a változás a megértéssel kezdődik – ezért célom, hogy motiváljam és támogassam a saját generációmat abban, hogy merjen kérdezni, gondolkodni és fejlődni. A ZWorld egy közös utazás: önismeretről, felelősségvállalásról és arról, hogyan lehetünk jelen tudatosabban a világban.

Ep01 Halastyák Fanni: Az önbizalomhiány a generációnk legnagyobb hibája

Halastyák Fanni, azaz Nemazalány volt a vendégem, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélt a generációnkat érintő problémákról és persze saját magáról is. Önbizalomhiány, kommentelők, siker, pánikbetegség, zene – csak néhány kulcsszó a podcast által érintett témák közül.

Ep02 Balogh Szimóna: 17 éves koromra 38 kilóra fogytam

Ebben az epizódban egy különösen fontos és érzékeny témát járunk körül: önértékelés – testképzavar és evészavar. Vendégem Balogh Szimóna pszichológus, aki őszintén vall saját életének válságos időszakáról – kiderül, hogy 38 kilósan érkezett arra a pszichiátriára, ahol végül elkezdett gyarapodni a súlya és ahol eldöntötte, pszichológus szeretne lenni. Mi a testképzavar, anorexia, és bulímia? Milyen hatással van minderre a közösségi média? Milyen hatékony terápiák és módszerek léteznek ezen betegségek ellen? Milyenek a mindennapok egy pszichiátrián? Honnan jött a pszichológia mint szakma Sziminek – A pszichiátrián át a felépülésig egy kendőzetlenül őszinte és értékes beszélgetés keretében.

Ep03 Kármán Odett: Akit nem kérdeznek, az ne mondja el a véleményét

Kármán Odett, az Éjjel-nappal Budapest emlékezetes szereplője volt, ma pedig sikeres influenszer. De mi vajon a véleménye a Z-generációt jellemző kommentekről? Meg lehet-e szokni a kommenteket? Mi a célja a tartalomgyártással és kinek a véleményére ad a környezetéből? Milyen hatással vannak a jelenlegi életére a múltbeli sebek? Tarts velünk!

Ep04 Paprika Dorina: Nem szégyen pszichológushoz járni

A ZWorld-nek ebben az epizódjában a reality sztárként megismert Paprika Dorinával beszélgetek a generációnkat érintő égető kérdésekről. Dorina őszintén vallott arról is, hogy miért gondolja úgy, hogy nem szégyen az, ha valaki már fiatalkorában elkezd foglalkozni a mentális egészségével és pszichológust keres fel. Sőt mi több, saját betegségével kapcsolatban is tabuk nélkül osztotta meg a legmélyebb részleteket.

Ep05 Bernáth Odett: 13 évesen már diétáztam, nem ajánlom senkinek

Odett 13 évesen már diétázott, hogy elérje célját a sportban. Ekkor kezdte influenszer pályafutását is. Ma azt mondja, egyiket sem ajánlja senkinek ebben az életkorban. Milyen egy fitnesz versenyző élete? Hogyan zajlik egy versenyfelkészülés és mindezt hogyan lehet bírni mentálisan? Diéta vs egészség, hol a határ?

Ep06 Balogh Levente: Az Egyetem alatt már dolgozni kellene

Balogh Levente üzletember, a Cápák között és Az álommeló szereplője rengeteg jó tanáccsal látta el a Z-generáció tagjait. Arra is kíváncsi voltam, hogyan lehet olyan magasra jutni az üzleti életben, mint Leventének sikerült. A válasz egyszerű, mégis sokaknak talán meglepő: Balogh Levente szerint már az egyetem elvégzése közben is dolgoznia kellene annak, aki többre vágyik. Az Egyetemet követően merre tovább? Hogyan írjunk jó CV-t? Munkavállalás, első munkahely, tapasztalatszerzés, első lépések – milyen jó tanácsok vannak?

Ep07 Schóbert Lara: Senkitől sem szabad a boldogságot várni

Rubint Réka és Schobert Norbi nagylánya a felnőtt élet kapujában őszintén mesélt a családját ért nehézségekről, a saját gyászfolyamatáról és arról, hogy megtanulta: senkire nem számíthat saját magán kívül, ha a boldogságkeresésről van szó.

Ep08 Sudár Bius: Sokkal nyitottabb vagyok mint 1 évvel ezelőtt

A 8. epizódban Sudár Bius népszerű  influenszer a vendégem. A beszélgetés során Bius őszintén megnyílik az életéről: mesél a gyökereiről, a családi hátteréről, valamint arról az útról, amely a nyilvánosság elé vezette. Szó esik arról is, hogyan élte meg a hirtelen jött népszerűséget, milyen hatással volt rá, hogy Csuti mellett országos ismertségre tett szert, és hogyan változott meg az élete a reflektorfényben. Az epizódban kiemelt szerepet kap a sport és az egészséges életmód: Bius elmondja, milyen meghatározó szerepet játszik az edzés a mindennapjaiban, és közösen beszélgetünk arról, miért különösen fontos a Z generáció számára a rendszeres mozgás, a testi-lelki egyensúly és az önmagunkról való tudatos gondoskodás.

Ep09 Hunyadi Donatella: A mai napig sok bántást kapok

Hunyadi Donatella a ZWorld podcast kilencedik epizódjának vendége. Kérdéseimre kendőzetlen őszinteséggel felelve kiderül, hogy mi minden van most Donatella lelkében.

Ep10 Kis Márk: A gyerekektől nem elvárható, hogy ösztönösen jól tudjanak öltözködni 

ZWorld podcastban ezúttal Kiss Márk stylist és divattervező volt a vendégem. Márkkal nem csak az öltözködésről, hanem az érvényesülés különböző útjairól, lehetőségeiről is beszélgettünk.

Ep11 Kocsis Alexandra: A lehetetlennek tűnő dolgok izgatják a fantáziámat

A ZWorld 11. epizódjában a világbajnok sportoló, az Arnold Classic győztes Kocsis Alexandra mesél mesél nekem életének meghatározó pontjairól. Szóba kerülnek pályafutásának nehézségei, de a sikerek eléréséhez vezető utakról is hallhatunk. Szandi hisz a manifesztációban és a vizualizáció erejében – Miért is fontos ez? Mi az, ami őt motiválja nap mint nap? Milyen a fitnesz versenyzők világa? A cél érdekében rengeteg áldozatot kell hozni azon a bizonyos úton. A siker, milyen áldozatokkal járt neked? A lehetetlen szó nem létezik Szandi szótárában, ő tudta, hogy egyszer találkozni fog a legnagyobb példaképével, dé még az hogy találkozott vele, együtt edzettek, karácsonyoztak és söröztek Arnold Schawarzeneggerrel. Tarts velünk ebben az igazán motiváló és építő gondolatokat teli beszélgetésben.

Ep12 Puskás-Dallos Bogi: Ne másokhoz mérjük magunkat

A ZWorld 12. epizódjában beszélgetőtársam Puskás-Dallos Bogi. Az énekesnő őszintén mesélt arról, miért vált fiatalon édesanyává és kifejti a véleményét a saját generációjáról is. Szóba kerül a férje, Puskás-Dallos Peti, illetve az, hogy miként tekint életének mostani szakaszára, amikor a karrierje kissé háttérbe szorul a gyereknevelés mellett. A X-Faktorban mentorként szerzett tapasztalatait is a tőle megszokott önzetlenséggel tárja elénk ebben a beszélgetésben. Feleségként és édesanyaként mit gondol a mai Z generációról? Fiatalként kísérletező típusok vagyunk, keressük a valódi identitásunkat, szabadok akarunk lenni de Bogi vajon mikor találta meg önmagát? Az influenszerek világát éljük. A közösségi média sokszor kirakatként üzemel. Mindenki igyekszik a szépet és a jót mutatni önmagáról, ami valahol okos, hiszen miért is akarnánk a rosszat kitenni a netre. Ebből adódnak azonban az önértékelési problémák. 1-1 bántó szó és hazavágják az ember önbizalmát. Hogy áll Bogi a negatív kommentekhez? Mennyire másabb anyaként a közösségi média világában lenni, létezni és posztolni és mennyire volt másabb ezelőtt? Peti és a közte lévő korkülönbség: Mit szóltak hozzá? Mi a hosszú párkapcsolat titka? Milyen ellentétek jönnek ki ekkora korkülönbség mellett? Anyaság: létezik olyan, hogy ideális kor a szülésre? Hogyan tartható fent a szenvedély?

Ep13 Mészáros Lili: Nagyon eltorzult a magamról alkotott kép

A Next Top Model Hungary győztese, Mészáros Lili a vendégem a ZWorld podcast 13.  epizódjában. A gyönyörű modell őszintén mesélt azokról a bántásokról, amik gyerekkorában érték a külseje miatt és azt sem titkolja, hogy saját magával kapcsolatban is voltak fenntartásai, egy időben eltorzult a magáról alkotott képe. Óva inti a lányokat attól, hogy túl fiatalon kezdjenek a modellkedésbe, mert szerinte kellő önismerettel lehet csak megúszni, hogy egy ember ne menjen tévútra ebben a szakmában. De ki ő valójában és mikor indult a modellkedés? A megannyi sztereotípia ellenére, milyen valójában egy modell lelki világa? Megfelelési kényszerrel mindannyian küzdünk, de honnan eredeztethető Lilinél? Mit gondol arról, hogy a modellek egész életükben koplalnak, hogy vékonyak maradjanak? Merre tart a modell szakma elfogadás terén? Mik a tapasztalatai a saját generációnkról? Milyen hatással van a Z generációra nézve a mai felgyorsult világ, az internet, a közösségi média? Next Top Model Hungary, karrier, család, jövőbeli tervek…egy igazán izgalmas és színes beszélgetés.

Ep14 Palácsik Lilla: Mindent megcsináltak helyettem, ezért lettem életképtelen

Ebben az epizódban Palácsik Lilla a vendégem. Lilla megdöbbentő őszinteséggel mesél arról, hogy ő és nővére, Vajna Tímea hogyan élték az elkényeztetett lányok mindennapjait édesanyjuknak köszönhetően, aki mindent megcsinált helyettük. Lilla felnőttként és immár kétgyermekes édesanyaként már tisztán látja, miért nem volt jövőképe 18-20 éves korában. Férjéről, Visváder Tamásról is beszél és természetesen a gyereknevelés is szóba kerül ebben a jó hangulatú, mégis mélyebb tartalmú podcastban. Hogy van most? Nagyon gyakran hallani és olvasni, hogy egyre több Z generációs fiatal küzd életközépi válsággal, ami a jövőjükre nézve is hatással van. Egy átlag ember mindezt a 30-as vagy 40-es éveiben kezdi érezni. Mit gondol ő, mi lehet az oka annak, hogy a fiatalok mentálisan többet küzdenek mint az idősebbek? Mennyire manipulálhatók a fiatalok a közösségi média által fotós szemmel? Mikor kezdte a fotózást és mit ad számára ez a szakma? Mi volt az eddig legnagyobb kihívás a karrierjében? Milyen elvárásoknak kell manapság megfelelni fotósként? A filterezés, retusálás, a különféle fotómachináló technikák kórosan átalakítják a fiatalok (különösen lányok/nők) testképét, azt, ahogyan magukat látják. Hogyan tudnak védekezni ez ellen, amikor mindenhonnan a „tökéletes” személyt öntik rájuk? Párkapcsolat: harmonikus életet élnek Tamással, de mi a jó házasság titka? Milyen értékek mentén nevelik a gyermekeiket? Mi mindenre tanította meg Tamás őt? Tarts velünk ebben a részben!

Ep15 Orbán Olivér: Két dologban hiszek – a Jó istenben és önmagamban

A kétszeres Európa-bajnok wakeboard versenyző, Orbán Olivér a ZWorld podcast legújabb epizódjának vendége. Mi motiválja a sportban? Milyen lemondások vezettek a sportsikerekhez Olivér életében? Egykori párkapcsolatában miért nem volt képes olyan magabiztos lenni, mint a sportpályákon? Hogyan zajlik egy versenyfelkészülés? A fizikai küzdés mellett, mennyire fontos a mentális egészség és az, hogy fejben, koncentrációban fejlessze magát? Mennyire ismert sport a wakeboardozás? Egy versenysport vajon elveszi a gyerekkort vagy túlélni tanít? Volt-e olyan, hogy fel akarta adni? Hogyan lehet feldolgozni egy kudarcélményt? Merre tovább? Gyere és nézd meg az Olivérrel készült beszélgetést!

Ep16 Kafi Rea Milla: Mindig azt hittem, hogy csúnya lány vagyok

Szomáliából, egy kényszerházasság elől menekült Kafiya Rea Milla, röviden csak Kafi, aki ma már magyar állampolgárként él hazánkban és sikert sikerre halmoz. Nem csak a magánéletében, hanem a modellkarrierjében is – 2022-ben ő lett az év modellje! Ebben az epizódban éppen az esküvője előtt tartottunk, ahol beavatott engem a legapróbb részletekbe. Sikert sikerre halmoz az évek során, de honnan indult a modellkedés? Melyek a szakma hátrányai? Milyen sztereotípiákkal illetik a modelleket? Mi zajlik valójában le egy modell fejében és lelkében? Sokan küzdünk azzal, hogy nem merünk kiállni a saját véleményünkért, másoknak akarunk megfelelni – pontosan, ahogy Kafi is az édesanyjának. Mi ébresztette rá arra/Mi volt az a pont, amikor eledztél önmagadra több időt szentelni és kiállni önmagadért? 

Ep17 Dr. Hevesi Kriszta: Akkor a legélvezetesebb a szex, ha szerelmesek vagyunk

Ebben az epizódban dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal beszélgetek. A Z generációt érintő, párkapcsolati, ismerkedési, szerelmi és szexuális kérdéseket vesszük sorra. Elvárások, megfelelési kényszer: Mondanom sem kell, hogy rendkívül gyorsan változik a világ. Napról napra mások a trendek, amivel mi fiatalok is néha nehezen tudjuk tartani a lépést. Különösen fontos szerintem kiemelni az elvárásokat és a közösségi média által ránk nehezedő nyomást. Mutatunk magunkról valamit, jobb színben szeretnénk feltüntetni magunkat, ami a legtöbb esetben nem valós, nem mi vagyunk. Miért van ez a jelenség – mondhatni trend – a fiatalok körében? Melyek lehetnek a veszélyei? Mennyire gátlásos a mai Z generáció? Miért van ennyi negatív sztereotípia a szexualitás körül? A rengeteg pornó és a már sokadszor emlegetett közösségi média trendek miatt a fiatalok önértékelése nagyon alacsony. Melyek a leggyakoribb önértékelési problémák? Tények vs tévhitek: A hiányos szexuális felvilágosítás és információk következtében nagyon sok fiatal nincs tisztában a szex alapvető ismereteivel. Melyek az alapvető tévhitek? Mit kéne leginkább kiemelni, amin változtassunk? Párkeresés: Hol ismerkedjenek a fiatalok? Tartalmas és tanulságos beszélgetés ez, nem csak a Z, hanem az összes generáció számára.

Ep18 Jávori Lili: Fájt, mikor megkérdőjeleztek, mint Nőt

Jávori Lili a Next Top Model Hungary című tévéműsorban szerepelt legutóbb sikerrel, bár ő úgy gondolja, hogy a döntőben lett volna a helye. A fiatal lány megjárta a tánc világának és a szépségiparnak is különböző stációit, így van rálátásra arra, milyen veszélyekkel kell megbirkóznia annak, aki szintén ezekben a körökben szeretne mozogni. Őszintén beszél egykori testképzavaráról és arról is, hogyan élte meg, amikor megkérdőjelezték a nőiségét. Érzett-e valaha szégyent önmagával szemben? KInek akar megfelelni? Mire tanította őt a műsor? Mit képes kifejezne a tánccal? Mi az, amit az ember nem lát a tánc és a modellkedés szakma színfalai mögött? Mivel jár ez az élet? Lili beavatott engem a legfőbb céljába is, szeretné, ha végre a modellkesésben nem a … cm-es derék lenne az elfogadott.

Ep19 Hollósi Jázmin: Bűntudatom van, ha nem posztolok

Hollósi Jázmin több mint 700.000 követővel rendelkezik, 19 évesen robbant be a social media világába. Ebben a részben arról kérdezem, mennyire megterhelő a sokak által lenézett influenszerkedés, milyen kihívásokkal kellett megküzdenie Jázminnak. Arról is szó esett, hogy mivel bántották őt az iskolában az influenszerkedés miatt és hogy mit szól mindehhez az édesanyja. Melyek a jövőbeli tervei és mit üzen a saját generációjának? Ismerd meg Jázmint ha éppen nem a TikTok-on látod!

Ep20 Megyeri Csilla: Ha hiszel magadban, mindent meg tudsz valósítani

Megyeri Csilla a legutóbbi Való világ műsorvezetője sokat küzdött azért, hogy elérje céljait. Tudatosan készült a műsorvezetői pályára és most nekem elárulja, hogyan látja a mai fiatalokat, a Z generáció tagjait. Csilla motivációs gondolatokat is megoszt ebben a videóban, de szóba kerül a cyber bullying témaköre is, amely sajnos szintén sokakat érint manapság. Mit gondol, szerinte az Instagram, TikTok, és Facebook nevezhető egy gonosz platformnak? Egy vidéki televíziótól egészen a kereskedelmi tv világáig jutott. Az országos média akkoriban felkapott egy mondatot, és híressé tette, majd újra eldobta – sokan ehhez kötik az ő sikereit, azonban arról, hogy valójában mennyi munkát és energiát tett bele, nem esik szó. Amikor feladhatta volna, ő akkor sem tette. Mi tartotta benne a lelket? Látva a VV évadait, amelyek tele vannak fiatalokkal, merre tart a világ? Mi az ingerküszöb? Ha ő lenne most tizenéves…jelentkezne a VV-be? Tartalomgyártóként, influenszerként mit lát, milyen tartalmak érdeklik leginkább a fiatalokat? Cyber Bullying: mire hívnád fel az emberek – akár a fiatalok akár a szülők figyelmét?

Ep21 Radics Zsombor: Sokkal egyszerűbb, ha szereted magad!

Radics Zsombor a korosztályának egyik legismertebb és legkedveltebb influenszere, akit már a televízió is felfedezett magának, hiszen az RTL-en is láthattuk a Kabát FC című műsorbabenn. A ZWorld 21. részé arról faggattam Zsombort, hogy milyennek látja ő a saját generációját, szerinte milyenek a kortársai. De szó lesz arról is, hogy milyen melegként élni a mai világban és hogy hol tart az önelfogadásban. Mi rejlik ebben a rendkívüli erős és szinte már-már megkérdőjelezhetetlen magabiztosság mögött? Milyen az LMBTW helyzet Magyarországon? Hogyan hat a közösségi média a fiatalok önmagukról alkotott képére? Van-e bármilyen szabály a közösségi médiában mikor posztol? A közösségi oldal egy megszerkesztett képet mutat a valóságról. Tesszük fel a kérdést magunknak: „Mi a baj velem? Nekem miért nem ilyen jó az életem?” Mi a valóság? Miért áll fenn ez a jelenség bennünk, hogy a like-októl várjuk a visszajelzést, és ha nem kapunk eleget, akkor azzal romboljuk a saját önbizalmunkat? Hányan vannak a “háttérben” akik nem merik még mindig felvállalni a szexualitásukat? Önirónia és önbántás: Miért bántja magát? Mik a jövőbeli tervek? Ő itt Zsombor, aki hisz abban, hogy egy jobb jövő képes kialakulni az LMBTQ közösség tekintetében.

Ep22 Kárpáti Rebeka: Ameddig nem döntesz, minden lehetséges marad

Ebben az epizódban vendégem ezúttal Kárpáti Rebeka, színésznő, influenszer és a K I N D A B U D A P E S T divatmárka alapítója. Rebeka rendkívül sokoldalú, és a mindennapjai meglehetősen pörgősek. Éppen ezért nagy dolog, hogy a rengeteg elfoglaltsága mellett nemrég visszaült az iskolapadba, hiszen már az SZFE hallgatója. A beszélgetés során mesélt vállalkozásával kapcsolatos kihívásokról, a Z-generáció jelenlegi helyzetéről alkotott véleményéről, sőt, gyermekkorából is megosztott eddig ismeretlen történeteket és érdekességeket. Melyek a legfőbb kihívások, melyekkel nap mint nap szembesül? Fél-e a kudarctól? Ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen, saját vállalkozást vezessen, elengedhetetlen a proaktivitás, rugalmasság, kitartás, és a munka iránti alázat. Mit gondol, ezek a tulajdonságok mennyire vannak meg a mai fiatalokban? Mit gondol, fontos az hogy a mai világban több lábon álljunk? Merre halad szerinte a világ? Borzasztó látni, hogy sok ember amit kommentszekcióban ír online, azt a valóságban soha, semmilyen körülmények között sem mondana ki. Viszont pár kattintás, kész az álprofil és ki lehet adni a mélyen felgyülemlett fájdalmat, indulatot másokon, és semmilyen következménnyel nem kell szembenézni. Ez a jelenség, ha így folytatjuk, mit eredményez? Tarts velünk és hallgasd meg mit üzen Rebeka a fiatal generációnak!

Ep23 Horváth Gréta: Bennem egy nyugdíjas nő él egy viszonylag jobb testben

A Z World új epizódja az életről, az önismeretről és az értékekről szól – mindez Horváth Gréta őszinte és egyedi szemszögéből. Ebben a mélyreható beszélgetésben Gréta elárulja, hogy szerinte nem az internet vagy a közösségi platformok okoznak problémát, hanem az, ahogyan használjuk őket. Rávilágít a kiszámíthatatlanság jelentőségére, és arra, hogy a változás nem feltétlenül negatív dolog. Saját élettapasztalatai alapján osztja meg, hogyan küzdött meg a nehézségekkel, és hogy a kitartás milyen fontos szerepet játszott abban, hogy átlendüljön ezeken az akadályokon. A Z-generáció számára inspiráló üzenetet fogalmaz meg, buzdítva őket arra, hogy ne az influenszerségre vagy a celebségre törekedjenek, hanem találják meg a valódi értékeket a mindennapokban – még akkor is, ha ezek nem mindig a reflektorfényben zajlanak.

Ep24 Angyal Gyimesi Petra: Bármi történik, ki kell állni és boldognak látszani

A Z World podcast legújabb epizódjában Angyal Gyimesi Petra, YouTuber és influenszer volt a vendégem, aki őszintén beszél a közösségi média világáról, az influenszer lét kihívásairól, és arról, hogyan vált a tartalomgyártás a mindennapjai részévé. Petra megosztja, hogy három éven keresztül naponta posztolt, és hogyan hatott ez a gondolkodására. Szó esik a közösségi média látszatáról, a szakma mögötti valóságról, és arról is, hogy milyen érzés, amikor már az óvodások is felismerik az utcán. Petra elmondja véleményét arról is, hogy mennyire komoly szakmává nőtte ki magát az influenszerkedés, és hogy milyen félreértések övezik ezt a világot. Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet egy telefon segítségével tartalomgyártóvá válni, és milyen kihívásokkal néz szembe egy influenszer, akkor ezt az epizódot ne hagyd ki!

Ep25 Kútvölgyi Sára: Szeretek szenvedni, mert abból születnek a legjobb zenéim

Ebben az epizódban vendégem a tehetséges énekes és zenész, Kútvölgyi Sára, aki őszintén megosztja életének fontosabb pillanatait és küzdelmeit. Sára négy országban élt, köztük Törökországban és Ausztráliában. Mesél arról, hogyan formálta ez az élmény személyiségét és művészetét, hogyan képes egyensúlyba tartani a magánéletet a zenei karrierjével. Szóba kerül az X-Faktor nehéz időszaka, a kudarcoktól való félelem, és az, hogy hogyan talált újra vissza a zenéhez. Megtudhatjuk, hogy a zene számára nemcsak munka, hanem egyfajta önkifejezés és terápia. Mikor jött el az életében az a pont, hogy igen, megérkeztem? A közösségi médiát tekintve, Sára visszaszorította az influenszerkedést, ez mennyire volt tudatos? Honnan inspirálódik 1-1 zenéhez? Mennyit ad és ellentétben, mennyi mindent vesz egy egy tehetségkutató műsor? Mennyire aggasztja a jövő? Hol látja magát 10-20-30 év múlva?

Ep26 Szuperák Barbie: Nagyon szeretnék gyermeket

Szuperák Barbara és Jolly, a népszerű mulatós énekes közti erős szövetség igazán különleges. A Z World legújabb epizódjában Barbara elárulja, milyen érzés volt nőként feszegetni a határait az Ázsia Expressz évadában, ahol ők ketten az egyik legösszetartóbb párost alkották. Mesél az érzelmi hullámvasútról, amit a műsor jelentett számára, és azokról a felejthetetlen élményekről, amelyeket ott szerzett. Magánélete kapcsán szó esik még a közte és párja közötti 20 éves korkülönbségről, a gyermekvállalásról, valamint a pénzhez való hozzáállásáról, amelyet szigorú neveltetése formált. Mennyire számít a korkülönbség egy kapcsolatban? Generációnk ismerkedési szokásai: hol ismerkedjünk? Ha Jolly nem lenne, mennyire lenne számára nehéz a párkeresés? Létezik olyan, hogy tökéletes párkapcsolat? Az, hogy ilyen fiatalon jött össze egy nála jóval idősebb férfival, érezte-e valaha azt, hogy kimarad a fiatal kori bulizásokból, pasizásokból? Hogyan gondol a jövőre?

Ep27 Nagy Bogi: Azért influensznerkedem, hogy fenn tudjam tartani a zenét

A Z World legújabb részben a vendégem nem más, mint Nagy Bogi, az ismert énekesnő, zenész és influenszer! Bogi betekintést enged az elmúlt évének legnehezebb pillanataiba, amit házasságban töltött, és arról is beszél, hogyan éli meg az influenszer és zenész világ közti egyensúlyozást. Megtudhatjuk, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie szakmailag és magánéletében, valamint hogyan hatottak rá a média elvárásai. Hogyan kezelte a pánikrohamait? Miért döntött úgy, hogy influenszerként is dolgozik? Mit gondol a közösségi média és a zenei karrier pénzügyi oldaláról?  Milyen mélységeken és magasságokon kellett keresztül mennie? Merre tovább – inkább karrier vagy családalapítás? Ezekre és még sok más érdekes kérdésre is választ ad ebben az epizódban! Tarts velünk, és ismerd meg Nagy Bogit egy egészen új oldaláról!

Ep28 Url Iza: Aki azt mondja, hogy nem élvezi az Árulókat, az hazudik

A Z World ezen epizódjában Url Izabell, az RTL Árulók: Gyilkosság a kastélyban című műsor második évadának győztese volt a vendégem. Iza megosztja velünk izgalmas tapasztalatait a műsorról, és azt, hogy milyen személyiségfejlődésen ment keresztül a verseny során. Beszél a DARK WEBen való tapasztalatairól, ahol találkozott egy hackerrel, és felfedi, milyen megdöbbentő dolgokat tapasztalt az anonim chatszobákban. A beszélgetés során Iza mesél önbizalomhiányáról is, és arról, hogy hogyan változtatta meg életét a műsor. Szóba kerül, hogy milyen hatással volt rá a múltja és a kapcsolatai, valamint hogy miért fontos számára az önkifejezés és a stílus. Az internet káros oldala: mi mindenre hívná fel a fiatalok figyelmét? Mennyire nehéz manapság fiatalnak lenni? Bántalmazó párkapcsolat: Hogyan élte túl és lépett ki a kapcsolatból? Emberjogi aktivistaként milyen megrázó történeteket hall nap mint nap? A Közel Kelet szerelmeseként, melyek a legfőbb különbségek Magyarország és a Közel Kelet között? Milyen a fiatalok helyzete itthon vs kint? Aktivistaként hogyan tudja kizárni a negatív kommenteket és a támadásokat? Vajon fiatal kora ellenére mennyire adnak a véleményére?

Ep29 VV Merci: A Való Világ jó ugródeszka lehet

Vendégem Balázs Mercédesz, azaz VV Merci, énekesnő, a Való Világ egykori szereplője. Merci mesél arról, hogyan élte meg a valóságshow-ban szerzett tapasztalatait, és milyen lehetőségeket látott benne, amelyeket ugródeszkaként használhatott. Szó esik arról is, hogy már 13 évesen tetováltatott, és milyen szigorú nevelést kapott, miközben kifejti gondolatait a fiatalok szereplési vágyáról és az önmegvalósítás fontosságáról. Hogyan vélekedik a valóságshow-k fiatalokra gyakorolt hatásáról? Miért érzi úgy, hogy ezek a műsorok akár az élet igazságait is tükrözhetik? Hogyan látja a tanulás és az iskola szerepét? Miként gondol az anyaságra? Megtudhatjuk, hogy a jövőben szeretné, ha gyermeke más úton járna majd. Nézd meg a teljes beszélgetést, és ismerd meg jobban Mercit!

Ep30 Mardoll: Az X-Faktor után nehéz volt találni egy normális pasit

Vendégem a sokoldalú énekesnő, Mardoll, aki őszintén mesélt élete fordulópontjairól és belső küzdelmeiről. Szó esett a testképzavar kihívásairól, a közösségi média nyomásáról, valamint a fitneszversenyzés motivációjáról és nehézségeiről. Mardoll megosztotta, hogyan küzdötte le a múltbéli démonjait, és hogyan találta meg önmaga szeretetét. Azt is megtudhatjuk, hogy mit tart generációnk legnagyobb problémájának, valamint mi lenne az az üzenet, amit átadna a fiataloknak? Egy különleges beszélgetés egy bátor és inspiráló művésszel.

Ep31 Pap Dorci: Ha nincs az Exatlon, nem tudnám még most sem, hogy mit csináljak

A Z World új epizódjában vendégem Papp Dorci, aki az Exatlon sportreality egyik kihívójaként vált ismertté, majd a Dancing with the Stars és a Sztárbox műsoraiban is bizonyította rátermettségét. Dorci őszintén mesél arról, milyen volt 18 évesen szembenézni a hirtelen jött ismertséggel, beszél a közösségi média negatív oldalával, és arról is vallott, hogyan kellett villámgyorsan felnőnie. Megtudhatjuk, miért érezte, hogy a média világa sokszor nagy teher, és milyen kihívásokkal nézett szembe a Sztárbox során. Az epizódban Dorci a kiégésről, az önbizalomhiányáról, és arról is beszél, miért ez az első podcast, amiben elvállalta a felkérést. Tarts velünk, és ismerd meg Pap Dorci történetét, aki nemcsak sportolóként, hanem emberként is inspiráló!

Ep32 Frohner Fecó: Kettős személyiség vagyok

Ebben az epizódban Frohner Fecó sztárfodrász volt a vendégem. Beszélgetésünk fókuszában a testi és lelki harmónia témakörén belül, a tudatosság és az önszeretet áll. Mit jelent Fecó számára a test-lelki harmónia? Milyen perspektívából közelíti meg? Fecó az elmúlt időszakban különös hangsúlyt fektet az önismeretbe, de vajon mi volt az a pont az életében, ami ráébresztette, hogy több időt kezdjen fordítani önmagába? Mesél a fodrász-suliban megélt élményekről, és kitér arra is, hogy mennyi energiát plusz időt fektetett a szakma kitanulásába. Milyennek látja a mai trendeket? Mennyire játszik kulcsfontosságú szerepet a hajunk az önkifejezésben? Mit tett annak érdekében, hogy erősödjön az önmagáról alkotott kép? Ezen kívül szóba kerül Fecó gyerekkora, aki ennek kapcsán azt is őszintén bevallja, hogy az apakép hiányát még manapság is érzi az életében. A párkeresési nehézségek éppúgy előkerülnek a beszélgetésében, mint a férfias lét alapkérdései a 21. században. Ennek kapcsán előkerül a Sztárbox, ahol először ismerte be magának, hogy bizony kemény csávó és bármire képes. De vajon miért tartott eddig a beismerés és mik a legfőbb gyengeségei és erősségei? Tarts Velünk!

Ep33 Radics Gigi: A legkeményebb munkám az anyaság!

Ebben az epizódban Radics Gigi, az elképesztően tehetséges énekesnő a vendégem. A beszélgetés során olyan személyes és inspiráló témákat érintünk, amelyek Gigi életének meghatározó pillanatairól és karrierjéről szólnak. Gigi mesél gyermekkoráról, arról az időszakról, amikor még nem volt jelen az okostelefonok világa, és a valódi gyerekkor értékeit élhette meg. Elárulja, hogyan változtatta meg az anyaság az életét, és milyen harcos énjét hozta elő. Megosztja, hogy már fiatalon tudta: szeretne anyává válni, és őszintén beszél arról is, milyen kételyekkel találkozott a környezetében emiatt. A zenei karrierje is szóba kerül, beleértve a Megasztár időszakát, amikor a zene állt a középpontban, és nem próbálták rákényszeríteni a más művészi irányokat. Gigi megosztja, hogyan hatott rá a családi tragédiák súlya, hogyan segítettek neki az emlékek és a zene abban, hogy újra megtalálja önmagát, és miként lépett túl a nehéz időszakokon. A beszélgetésből kiderül az is, hogy a bulizós időszakok, a családi összetartás és a fiatal felnőttkor emlékei hogyan formálták őt mind emberileg, mind művészileg. Nézd meg a teljes epizódot, hogy közelebbről is megismerhesd Radics Gigi inspiráló történetét és gondolatait az anyaságról, zenéről, karrierről és az élet kihívásairól!

Ep34 Rácz-Gyuricza Dóri: Majdnem meghaltam a műtőasztalon

Rácz-Gyuricza Dóra, influenszer, vállalkozó, édesanya és író a vendégem ebben az epizódban. Dóra őszintén mesél gyerekkoráról Brazíliában, első ételeiről, amelyeket férjének, Rácz Jenőnek, a Michelin-csillagos séfnek készített – és igen, az első fogás egy egyszerű vajas kenyér volt! Szó esik arról is, hogy milyen hatással volt rá az anyaság, miért fontos számára gyermeke védelme a közösségi médiában, és milyen kihívásokkal nézett szembe szülés után. Milyen érzésekkel tekint vissza a gyerekkorára? Transzgenerációs szokások: milyen viselkedésmintákat hozott otthonról? Van olyan dolog, amit a mai napig magával cipel? Tabu témák: melyek azok, amikről nem merünk nyíltan beszélni? Anyaság kapcsán kitértünk arra, hogy Mir fekteti a legnagyobb hangsúlyt a gyereknevelésben, valamint megtudhatjuk azt is, hogy a kő kemény anyai munka mellett, mikor jött el az a pont az életében, amikor ki tudta mondani, büszke önmagára. Vajon mennyire befolyásolja őt mások vélemény – akár negatív akár pozitív? Mennyit tartja magát tudatosnak és mit üzenne a fiataloknak? Tudd meg, milyen receptekkel sikerült elvarázsolnia férjét, és milyen titkokat oszt meg legújabb könyvében! Egy humorral és őszinteséggel teli beszélgetés, amit nem érdemes kihagyni.

Ep35 Szőke Zsuzsi: A Dancing előtt egy csőd volt az életem

Szőke Zsuzsi profi versenytáncost a Dancing with the Stars műsorában ismerhettük meg, ahol Kinizsi Ottó, Bárdosi Sándor, Simon Kornél, majd PSG Ogli partnereként láthattuk. Ebben az epizódban kiderül, hogy Zsuzsinak mi mindennel kellett megküzdenie ahhoz, hogy sikeres táncosi pályát futhasson be és mi mindent köszönhet az édesanyjának és a saját akaraterejének. Néhány kilátástalannak tűnő időszak után Zsuzsi élete végre egyenesbe ért, nem csupán szakmailag, hanem a magánéletet tekintve is. Mennyire fáj az, hogy már nem a profi táncos karrierjére kíváncsiak az emberek, hanem a magánéletéről cikkeznek? Mi zajlik egy DWTS műsor színfalai mögött? Mi az, amit a néző nem lát? Ezen a fordulatszámon, nem fél a kiégéstől? A boldog élet kulcsa a változás, hogyan tudta felismerni azt, hogy itt az ideje a változásnak a saját egészségének megőrzése érdekében?

Ep36 DJ Jauri: A fiataloknak pénze sincs bulizni manapság

Győrfi Márton, azaz DJ Jauri párjával közösen robbant be igazán a köztudatba a Nyerő Páros c. műsorban. Mi kamaszkora legmeghatározóbb élménye? Hogyan kezdődött és mikor volt a legelső önálló bulija? Mikor vált ez ténylegesen a bevétele fő forrásává? A DJ élet szórakozás/buli vagy munka? Milyen lemondásokkal jár a lemezlovas élet? Mit lát a pult mögött? Fiatalok és bulizási kultúra: hogyan buliznak a mai fiatalok? DJ kultusz: mennyire nehéz itthon betörni ebbe a szakmába? Sztár-image: mennyire könnyen kialakítható? Mit gondol a mai zenékről és az emberek zenei fogyasztásáról? Ha a jövőbe tekint, mit szeretne megvalósítani? Végezetül mesél a Dubai-ban kialakított életéről, és arról, hogy mit érzett mikor megvette élete első lakását az Egyesült Arab Emírségekben?

Scroll to Top